Sajtos Liliána 4.o. - Jövevények és vándorok kőbe vésett dorogi történelméből (Mesélnek a sírkövek)

Rezümé

Dorog a török időkben lakatlanná vált. Utána idegen földről érkeztek ide telepesek. A temető, a templomkripta sírjait vizsgálva azt kutattam, hogy mikor és honnan jöttek a tanult emberek, és miért maradtak Dorogon. Hogyan gazdagították a város kultúráját?

A vizsgált területen hét jeles személyt vagy családját választottam ki. Eltérő a foglalkozásuk, mert van köztük nemességig jutott postamester, tudós plébános, tanító, aki egyben jegyző is volt a faluban, a bánya vonzásában itt élt orvos, az első német telepesek utódaként egy községi bíró, egy felvidéki menekült jegyző, végül egy betelepült tudós, akit megvédtek a bányamunkások a kitelepítéstől.

Feltételeztem, hogy többségük német származású volt. Kutatásom közben kiderült, hogy a tanult emberek fele (postamester, tanító, jegyzők, az egyik plébános) magyar vidékről költözött  Dorogra. Mivel az egyszerű emberek általában valóban németek voltak, a tanult férfiak biztosan beszélték mindkét nyelvet.

A kultúra számos területén voltak hasznára a dorogiaknak. Gondoskodtak az iskoláztatásról, az emberek lelki életéről és a betegségek gyógyításáról, a vándorok sorsáról, találmányaikkal új munkahelyekről, de még művészi értékeket is teremtettek, amikor üvegablakokat, kálváriakápolnát csináltattak a hívek részére.

Külön érdekessége a családok történetének, hogy messziről érkezett emberek hogyan váltak magyarrá, egyben dorogivá az itt töltött évtizedek hatására. Sírköveik az összetartozásról, a szeretetről árulkodnak. Családi sírboltokban nyugszanak, de még a messze sodródott gyermekek is úgy rendelkeztek, hogy haláluk után ide temessék őket. Több olyan sírt is találtam, ahol a korán elhunyt első feleség és a későbbi házastárs a férjjel közös sírban alussza örök álmát.

A temetkezési helyek felirataikkal már sok információt közöltek velem. Újabb adatokhoz a plébánia irattárában, az anyakönyvekben jutottam. Sok érdekességről írtak a korabeli hírlapokban is, főleg a közeli Esztergomban megjelenő újságokban. Ezek együtt szinte teljes képet adtak a kiválasztott jövevényekről. Felkészítő tanárom mellett segítséget kaptam a megismert családok ma is élő tagjaitól fényképek, dokumentumok formájában, legjobb adatközlőm pedig személyes emlékeit is megosztotta velem a plébánia irattárában.

Példaértékű számomra az a kutatási tapasztalatom, hogy a száz évvel ezelőtt élt emberek, családok milyen szeretetben éltek. Ez az az időszak, amikor a község fejlődésnek indult, s ebben nagy szerepe volt azoknak a jövevényeknek, akik itt is maradtak, és utódaik is városunkban élnek. Sírfelirataik, anyakönyvi bejegyzéseik ezt a családi összetartozást igazolják számomra.