Pedagógiai kutatás

38 évvel korábban, még 1971-ben Pedagógiai jegyzetek műveltségről, tudományról címmel vetettem fel a tudománnyal ismerkedés, a tudományművelés kérdéskörét az iskolában, mai szóval a tudománypedagógia kimunkálásának lehetőségét. Mottóként 1971-ben Madách Imre sokak által ismert, bár a 21. században már kevésszer idézett vallomását írtam cikkem elejére: „Mi a tudvágyat szakhoz nem kötők, /Átpillantását vágyjuk az egésznek.". Amikor jegyzeteimet 37 évvel ezelőtt megfogalmaztam, tudatában voltam az alábbiaknak. Filozófia és műveltségelmélet nélkül iskola nem képzelhető el, ahogyan nem képzelhető el iskola a 21. században a tudományt reflektív módon vizsgáló tudománytan diszciplína nélkül sem, tehát anélkül a diszciplína nélkül, amely a tudományrendszertannak, a tudománytörténetnek, a tudományelméletnek stb. méltó helyet biztosít a tudományápolás, a tudományfejlesztés, a kutatásmódszertani felkészültség, mai szóval alkotói kompetenciák elsajátításával.

A kérdés 1971-ben számomra az volt: lehetséges-e a kötelező iskolázás keretei között a tudomány egészét, annak reflexióját jelentő tudományelméletet és a tudománytörténetet, valamint a kutatás kérdéseit átfogóan leíró kutatásmetodológiát egy olyanféle iskolázás érdekében mozgósítani, amely a tudomány és a kutatás eredményeit nemcsak a kiválók, nemcsak a tehetségek számára teszi elérhetővé, hanem az iskolás népesség minden tagja számára. Másként fogalmazva: az izgatott kezdő pedagógusként, később kezdő kutatóként, miként lehetséges a tudományra és a kutatásra vonatkozó ismeretek beillesztése a kötelező iskolázás keretei közé úgy, hogy az minden iskolás számára műveltséget, filozófiai reflexiót biztosítson, ugyanakkor olyan szellemi elmélyülési lehetőséget is adjon egy-egy kutatási tárggyá tett probléma megoldásához, amely az iskola és az iskolás gyerek és fiatal életét könnyebbé, elviselhetőbbé, személyesebbé és humanizáltabbá teszi. Ezeknek az elveknek, „álmoknak" a realizálása közel négy évtizedes munka réven megvalósulni látszik. Erről szól Kiss Albert: Tudományos diákkör az általános iskolákban – Zalabér szerepe az első 10 évben című kutatási beszámolója.

A könyv mint kutatási jelentés – műfaját illetően – azokhoz a kiadványokhoz áll közel, amelyeket a legkülönbözőbb profillal rendelkező kutatóintézetek adnak ki egy-egy projektről „Kutatás közben" című áttekintéseikben, beszámolóikban. A „kutatás közben" műfajmegjelölés azt hivatott az érdeklődők tudtára adni, hogy a kutatás még nincs lezárva, nem érlelődött monográfiává. Nem azért készülnek tehát „kutatás közben" címmel a részkutatási eredményekről beszámolók – egyébként ellenőrizhető, megvitatható és megvitatandó beszámolók –, hogy készítői valamilyen tudományos fokozat birtokába jussanak, s ezáltal valamiféle legitimációt nyerjenek arra, hogy a kutatótársadalom tagjai lehessenek. „Csupán" arról van szó, hogy valahol valamikor kutatások folytak, folynak egy-egy témakörben – esetünkben a tudománytani és a vele szervesen kapcsolatban lévő kutatásmetodológiai, továbbá a kutatási eredményeket megjelenítő szakszövegalkotási tudás és képességek elsajátítása érdekében –, és ennek a témakörnek már léteznek olyan új eredményei, amelyek tanulságosak lehetnek a neveléstudomány művelői számára éppúgy, mint a társadalomtudományok más művelőinek.

Kiss Albert munkája a Pannon Egyetem Neveléstudományi Intézetében működő Értékközvetítő és Képességfejlesztő Program Országos Központjának kutatócsoportjában és terepen, az ÉKP egyik központjában, az ÉKP-Központ zalabéri kísérleti iskolájában született. Kiss Albert az ÉKP Központ külső munkatársaként a Zalabéren alakult kutatócsoport vezetője, egyben a Zalabéri Általános Iskola igazgatója, a Neveléstudományi Intézet ÉKP Központjának TdK-s tevékenységeit koordináló munkatársa. A kutatási beszámoló jelen formájának megvalósulásában kiemelkedően sok munkát vállalt Kiss Éva, az ÉKP Központ munkatársa, e kötet szerkesztője. Mellette még két akadémiai doktor is szerephez jutott, szerepet vállalt a munka létrejöttében: Falus Iván és Orosz Sándor. Ők nem csupán e kötet lektorai, hanem a Tudományos diákköri munkával együtt járó zsűrizés állandó résztvevői is, akik főhivatású kutatóként a neveléstudományi kutatás kutatásmódszertanának elterjesztéséért fáradoznak egyéb dolgaik mellett Magyarországon. E kötetet megelőző munka kapcsán új szerepkörben tűntek fel. Ez az új szerep: a kutatói utánpótlás nevelésének nagyon fáradságos, de egyben nagyon hálás feladata. Annak a missziónak a vállalása, amely olykor borzolja a társszakmák: a pszichológusok, a professzionális tehetségkutatók elgondolásait. Itt jegyzem meg, hogy mellettük még nagyon sok Phd, kandidátus, akadémiai doktor vállal szerepet az általános iskolások Tudományos diákköreinek működésében és működtetésében.

A beszámoló tehát legitim! Kimondható: a tudomány művelése, a tudományos utánpótlás nevelése nem csupán a középiskola, a Csermely Péter professzor által irányított TudOK-mozgalom sajátja, hanem a magyarországi főiskolákon és egyetemeken évtizedek óta működtetett TdK mozgalom előkészítője, megalapozója, ahogyan azt Szendrő Péter professzor Csermely Péter professzorral együtt elismerte és nyugtázta szóbeli egyeztetéseink és megbeszéléseink során. Ugyanakkor a Kiss Albert által elkészített kutatási beszámoló azt is jelzi Magyarországnak és egyben a világ magyarságának, hogy a világ végén: Zalabéren, Osztopánban, Karancslapujtőn is van élet, van kutatási hajlandóság, mégpedig a magyar tudomány művelése iránti olyan elköteleződés, amely nagyjából abban a szellemiségben érhető tetten, ahogyan azt a „legnagyobb magyar", Széchenyi gróf megálmodta.

Lényegileg ma már nyugodtan kimondhatjuk, hogy ahány ÉKP-s iskola működik Magyarországon, annyi kis „kutatóközponttal" számolhatunk. E tény megemlítése nem üres „patriotizmus", hanem olyan filozófiai, antropológiai, pedagógiai faktum, amelyet oktatáspolitikánk ismer. El is ismer, de nem hisz benne kellőképpen. Azt is mondhatnám, hogy egy kicsit lebecsüli ezzel a magatartásával a jelent, a létező gyakorlatot, az iskolamegújulás humánus, racionális és egyben kreatív lehetőségét, és így akarata ellenére lemond a jövő magyarságának olyan szellemi megújulási lehetőségéről, amelynek művelése során nem szorulnánk arra, hogy Európa után kullogjunk. Helyette épp azt igazolhatnánk, hogy ahol Magyarországon ember él, ha szegényesen él is, ott az alkotásnak, a tudománynak helye van. Ott a kutatások embert próbáló, jellemformáló erejének üzenete van... Nem csupán az, hogy élhetünk, hanem ezen túlmenően az is, hogy alkothatunk!

Ez a zalabéri kutatási beszámoló egyik üzenete. Meg még talán az, hogy el kellene tűnődnünk annak az oktatáspolitikának a hitelességén, amelyik – közgazdász nyelven szólva – az iskolázás kapcsán megengedheti a közösségi pazarlást, még pontosabban a pazarlást az emberrel. Nem tagadhatjuk, sőt nyíltan vállalhatjuk Ludvig von Bertalanffynak alább idézendő mondatát e kötet megjelenése kapcsán: „Nem kell misztikusnak lenni, hogy az evolúcióban a szellem evolúcióját is meglássuk". Magyarul: az alkotáslehetőséget, a szellemi és tudományos utánpótlás-nevelés lehetőségét.

Pápa, 2009. január 12.

Dr. Zsolnai József
professor emeritus
kutatásvezető

Forrás:
Kiss Albert: Tudományos diákkör az általános iskolákban – Zalabér szerepe az első 10 évben (Előszó)

Kiadja:
a Zalabéri Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

valamint a

Pannon Egyetem Neveléstudományi Intézet Értékközvetítő és Képességfejlesztő Program Országos Központja

2009