Aktuális
Tóth Szilveszter: Biztonságos internetezés, avagy a számítógépünk és adataink védelme
Az internet nélkül nehezebb lenne megismerni a világot, óriási lehetőség a tanulásban, kapcsolatot tudunk tartani barátokkal, ismerősökkel, munkatársakkal, segíti, kényelmessé és gyorssá teszi a hivatalos ügyek intézését. Ugyanakkor számos előnye mellett veszélyes oldalai is vannak a kibervilágnak, melyre a legtöbb fiatal nincs felkészítve. A legfőbb probléma, hogy míg a digitális bennszülöttek ügyesen használják a digitális világ eszközeit, a világháló lehetőségeit, a közösségi oldalakat, addig a szülők többségének az is gondot okoz, hogy egy táblagépet vagy okos telefont hogyan kell bekapcsolni.
Kutató munkám során interneten és folyóiratokban böngésztem a témával kapcsolatosan, illetve iskolám tanulóival kérdőívet töltettem ki, melyeket feldolgoztam, majd elemeztem.
Célom volt, hogy a diáktársaimat is bevonjam a téma feldolgozásába, ezért szerveztem az ő számukra kétfordulós vetélkedőt. A hatvani rendőrkapitányság informatikusát hívtam meg, hogy február 5.-én tartson tájékoztatót, hogy milyen veszélyei vannak az internetnek.
Részletezem az internet árnyoldalit, különös tekintettel a jelszóvédelemre. Ismertetem a böngészők biztonsági beállításait.
Bemutatom a biztonságos internetezéssel foglalkozó online oldalakat, majd azt a szűrőprogramot, amely internetezés közben azokat a szavakat és kifejezéseket blokkolja, amely a gyermekek fejlődésére káros lehet, a szoftver új modulja pedig szűri a fotókat is.
Dolgozatom végén tanácsokat gyűjtök össze, hogy leginkább mire kell odafigyelni a kibernvilág használata során.