Aktuális
Nagy Márton: Patkolás
Írásom a lovak patkolásáról és patájuk ápolásáról szól. Azért választottam ezt a témát, mert a lovaglás mellett érdekel a lótartás és a lovak ápolása is.
Elsősorban az állatok patkolása, és a kovács munkája keltette fel az érdeklődésemet.
Dolgozatom első felében a patkolás menetét és történetét írom le: miért kell megpatkolni a lovakat, mióta patkolnak állatokat, hogyan kell elvégezni ezt a munkát, milyen patkótípusok vannak, milyen eszközöket használ a patkolókovács.
Az dokumentáció második részében ismertetem a pata részeit, majd részletesen bemutatom a patkolás általános menetét.
Az patkolás általános leírását esettanulmányok követik. Három konkrét állat esetén keresztül szeretném megvilágítani, hogy milyen összetett mesterség patkolókovácsé, milyen sok körülményt kell figyelembe vennie a patkoláskor.
Az ismereteket a felsorolt szakirodalmakon túl nagyrészt személyes úton szereztem. Gyakran fordulok meg lovak között, alkalmanként segédkezem az
ápolásukban és a patkolásukban is.
A kovács munkája nagyon érdekes. Hozzáértés és ügyesség kell hozzá. Több alkalommal végignéztem, ahogyan a kovács patkolja a lovakat. Kifaggattam a mestert a patkolás lépéseiről, az egyes mozzanatok miértjeiről. Próbáltam megérteni e szakma rejtelmeit, és kicsit belepillantani ennek az ősi mesterségnek a titkaiba.
Dolgozatomban nem tudtam a patkolás folyamatait minden részletre kiterjedően leírni, ugyanis ez egy óriási, nagyon tág témakör.
A lótartás, és a lovaglás, mint szabadidősport újra kezd népszerű lenni. Nagy a kereslet a jó kovácsokra. Míg régen minden kis falunak volt kovácsa, ma már ezt az ősi mesterséget nem sokan űzik. Érdekes volt bepillantanom egyikük munkájába.
Örülök, hogy vannak lovak, vannak akik tartják, és gondozzák őket. Hiszen a ló az az állat, amely évszázadokon keresztül az ember társa volt. Feltételezem, hogy lovak nélkül másképp alakult volna az emberiség civilizációja is.