Cseh Németh Zsuzsanna - Hogyan tanulnak a zalabéri diákok a kreatív önképzőkörben?

Három műhelyfoglalkozás a tehetségművelés jegyében

A XX. századi nemzetközi és a hazai pedagógiai irodalom a hetvenes, nyolcvanas évektől egyre nagyobb intenzitással közölte a tanulásról és a nevelésről, valamint e kettő hatékonyságáról szóló legfrissebb írásokat.

Ezek az írások már kétségbe vonják a passzív és reproduktív tanulói magatartás hasznosságát, és hangsúlyozzák az összes pszichikus funkció mozgósításának szükségességét, szemben az emlékezet és a figyelem egyeduralmával. A sikeres tanulás mibenlétét külső és belső tényezőkkel magyarázzák, egyebek mellett a tanulói aktivitásban és produktivitásban, az egyoldalúság feloldásában, a probléma megoldásos, felfedezéses tevékenykedtetésben, a valóságos kommunikációs helyzetek megteremtésében, a tanulás

idejének individuális tervezésében, az előzetes tudás és affektív magatartás ismeretében határozzák meg. (l.: Báthory Zoltán: Tanítás és tanulás; Tankönyvkiadó; Budapest, 1987.)

Ma is vállaljuk és valljuk ezeket a tanulásról szóló gondolatokat, elméleteket, természetesen kiegészítve a közben végbement társadalmi és technikai változásokkal. Nem feledhetjük, hogy az új tudáshordozók új készségek elsajátítását követelik meg, és a tanuláskutatás ismét izgalmasnál izgalmasabb kérdéseket vet fel. Mi pedagógusok pedig folytonosan keressük és tanuljuk az új és hatékony tanulási módszereket, mert tudjuk, hogy ha az iskolánk nem elég inspiráló, nem jelent kihívást, akkor a tanítványok passzivitásra ítéltetnek. Tehát a tanulás minden bizonnyal kell, hogy rendelkezzen örömszerző – játékosságot, érdeklődést figyelembe vevő, kíváncsiságot serkentő – funkcióval is, de nem mellőzheti a kitartást, a kihívást jelentő erőfeszítést, a gyakorlást.

E bevezetővel kívántam a hátterét megformálni annak a kísérletnek, amiről az írásom további részében szólok. A zalabéri iskolában a TÁMOP!3.4.4 nyertes pályázat! Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája (KGYTK) projekt részeként szerveztük meg a kreatív önképzőkört 3-8. osztályosoknak. Ennek az önképzőkörnek a különlegessége az eltérő korosztály együtt tanulása, a tanítási, ezen belül a szakértői dráma beemelése, a több tanáros, több színterű tanulásszervezés és irányítás. Ezt a modellt egy tehetséggondozó nyári táborban próbáltuk ki először, majd szeptembertől iskolai keretben is folytattuk.

A kreatív önképzőkör foglalkozásai közül néhányat már nyitottá tettünk, hiszen tartottunk bemutatóórákat, tehetségműhely foglalkozásokat. Az első bemutatón (Budapesten, a Rózsakerti Általános Iskolában) az ÉLET, majd egy másik alkalommal (Zalabéren) a HIDEG volt az óránk fókuszában. A 28 fős vegyes életkorú gyermekcsoportot háromfelé bontottuk. A csoportbeosztás a foglalkozást irányító felnőttek feladata volt, így háromféle probléma megközelítést kínáltunk fel a „játszóknak": természettudósok, képzőművészetre érzékenyek, mítoszokat és egyéb irodalmi műveket kedvelők. Ezek az ún. értelmezőtípusok egy drámai kontextusba helyeződtek. Az első alkalommal, az ÉLET apropóján egy idegen bolygó lakóinak „küldtek üzeneteket" a Földről. A mítoszokat, irodalmi műveket kedvelők és létrehozók – amint a többi csoport is – különböző munkaformákban (egyéni, páros, kiscsoportos), többféle tevékenységet, például hangos és néma olvasást, zövegfeldolgozást, szókincsfejlesztő gyakorlatokat végeztek, eredetmeséket írtak, képregényeket készítettek. Természetesen előzőleg már a témához kötötten gyűjtöttek információkat az internetről, könyvtárból. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, vajon hogyan tudnak ehhez a témához kapcsolódni a tanult műveken keresztül, van-e bátorságuk, elegendő fantáziájuk távoli asszociációk kimondására, megjelenítésére.

A természettudósok és képzőművészek csoportja megint csak a saját nézőpontjából közelítette meg a felvetett problémát. A természetet vizsgálók elméleti és tapasztalati megközelítéssel próbáltak válaszokat adni az élet kérdéseire, volt olyan, aki az Élet a bolygók közt szöveggel dolgozott, s olyan is, aki a biogén elemek azonosítását végezte. A képzőművészet „szakértői" részben saját munkájukat elemezték, részben Fényes Adolf és Mednyánszky festményeket hasonlítottak össze az életigenlés és a kétkedés fogalmak mentén. A legfogékonyabbak filozófiai megközelítésekre, bölcseleti megállapításokra is vállalkoztak már. A közös óra legfőbb célját az alkotói légkör megteremtésében, az alkotásra késztetés megvalósulásában, az alkotás tanulásának segítésében, a tantárgyi integrációban, a nyitottságra, befogadásra készenlét feltételeinek felkínálásában fogalmaztuk meg.

A szándék és a cél a HIDEG témát feldolgozó foglalkozásnál is hasonló volt. A csoportok elnevezésében történt némi változás, hiszen az irodalom képviselőit felváltották a társadalmi szerepet vállalók, akik mint „galériatulajdonosok" karitatív tevékenységet folytattak, s egy többszörös gondolattársítás révén a hidegtől a hajléktalanokig jutottak. Nagyon szép programtervezetet hoztak létre fiktív szerepekben, beemelték az elektronikus és az írott sajtót is, hogy felhívják a segíteni képes réteg figyelmét a segítségnyújtás fontosságára.

A „tudományokat képviselők" gondolattérképen mutatták be a téma tudományos megközelítési lehetőségeit, használták A tudomány térképét (A tudomány térképe. Főszerkesztő: Schranz András; Keraban Kiadó; 1995.), témaszűkítést végeztek, kérdéseket fogalmaztak meg.

A művészeti alkotások befogadói és létrehozói az érzelmek elhidegülését társították a főtémához. Festményeket elemeztek, míg mások festményeket és grafikákat hoztak létre, végezetül rövid értelmezéseket is fűztek saját alkotásaikhoz. A harmadik nyitott óránk egy művészeti műhelyfoglalkozást reprezentált. A foglalkozás egy drámaóra adaptációra épült (Romankovics Edit: Héra bosszúja; Drámafoglalkozások gyerekeknek, fiataloknak. Szerk.: Kaposi László; Magyar Drámaped. Társaság Magyar Művelődési Intézet, Bp., 1999.)

A hatalomhoz való viszonyok ábrázolása, a művészi szabadság vállalása vagy feladása, önálló döntéseink következményeinek beláttatása volt a legfőbb célja. Ezt a célt egy komplex drámaórával kívántuk elérni, ahol olyan etikai problémák kerültek terítékre, amelyeket szerepekhez kötött játékokkal vagy szerepen kívül beszélgetésekkel közelítettünk meg, vagyis görög istenek szerepében „az emberi teljességről" szólt a diskurzus és a játék.

Összefoglalóként azt szerénység nélkül megállapíthatom, hogy ezeken a stúdiumokon hatékony képességfejlesztés és tehetségművelés valósult meg, a tanítványok kedvvel vettek benne részt, hiszen örömteli alkotó munkát végeztek együttműködve társaikkal és tanáraikkal. A tanulás funkciói teljesülhettek, mert érvényesült a motiválás, az aktavizálás és a differenciálás.

A dilemma azonban továbbra is fennmarad: Miképpen ültethető át ez, vagy más valóban hasznos módszer a mindennapi pedagógiai gyakorlatba? Erről kellene polémiákat folytatni az oktatás szakembereinek, mert abban biztosan egyetértünk, hogy Pléh Csaba akadémikus megállapítása evidencia: „[...]a tudás egyúttal a felemelkedés, a szegénységből kivezető út. Mindent meg kell tenni, hogy szellemi értelemben ne legyen kasztosodás."

Cseh Németh Zsuzsanna
Zalabéri Általános Iskola;
KGYTK projektmenedzser